Megismerés

Kétség kívül az endometriosis az egyik legrejtélyesebb betegség, mely a noket érinti. Ahogy telik az ido, egyre többet tudunk meg róla, és ez a tudás eloszlat néhány múltbeli feltételezést, amelyekrol ma már bebizonyosodott, hogy nem állja meg helyét, vagy gyanús. Ezen feltételezések közül az egyik az volt, miszerint a nem fehér nok általában nem kapnak endometriosist. Ez mára igaztalannak bizonyult – a múltban a nem fehér nok gyakran nem részesültek olyan orvosi gondozásban, amely lehetové tette volna az endometriosis diagnosztizálását.

Az endometriosissal kapcsolatos másik mítosz, miszerint nagyon fiatal nok nem kapják meg azt - egy olyan nézet, amely valószínuleg azért láthatott napvilágot, mert korábban tinédzserek és fiatal nok csendben turték a menstruációval kapcsolatos fájdalmat (gyakran a korai tünetek egyikét) és nem részesültek kismedencei vizsgálatban mind addig, amíg a betegség nem progrediált olyan mértékben, hogy elviselhetetlenné váljon. Azt is gondolták a múltban, hogy az endometriosis fokozottabban érinti az iskolázottabb noket. Ma már tudjuk, hogy ez a nézet azért alakult ki, mert az iskolázott nok voltak azok, akik a legjobb orvosi gondozásban részesültek és gyakrabban voltak elég kitartóak ahhoz, hogy megkapják tüneteik magyarázatát.

Egy másik nézet, amelyet egy idoben vallottak az endometriosisról az az, hogy nem súlyos betegség, mert nem pusztít, mint például a rák. Bárki, aki beszélt több olyan novel, aki endometriosisban szenved tapasztalatukról ezzel a betegséggel kapcsolatban, hamar rájön, hogy míg egyes nok életét alig-alig érinti, túl sokan vannak azok, akik súlyos fájdalmakat emocionális stresszt szenvednek el és akik képtelenek voltak munkájukat folytatni, vagy normális tevékenységüket végezni, és financionális és kapcsolati problémák alakultak ki náluk a betegség következtében. Talán egy napon meg fogjuk érteni ezt a homályos betegséget és véget fogunk tudni vetni minden mítosznak, fájdalomnak és frusztrációba ami azt követi!