Célkitűzés
Magyarországon a reproduktív korban lévő nők száma kb. 2 millióra tehető. Az endometriózis Magyarországon kb. 300-500 ezer nőt érint. Az ÁNTSZ definíciója alapján is a betegség népbetegségnek tartható nyílván.
A betegség maga a méh üregén kívül működő, a női hormonokra csaknem azonos módon reagáló méhnyálkahártya szigetek, amelyek a szervezetben bárhol kialakulhatnak. A betegség kialakulásának pontos okai a mai napig ismeretlenek, a legvalószínűbb azonban, hogy a menstruációs vérzés során a petevezetékeken keresztül a hasüregbe kerülő menstruációs törmelék a szervezet immunrendszerének elégtelen volta miatt képesek megtapadni a hasüreget képező, hashártyával borított felszínen, és ott a női szervezet hormonhatásainak megfelelő életet él. Az önálló méhnyálkahártya szigetből újabb és újabb leválások következnek be, következményes steril gyulladással és hegképződéssel.
Az ismétlődő gyulladásos folyamatok és a következményes hegszövet képződés képezi a krónikus kismedencei fájdalomnak, amely átmeneti munkaképtelenségtől tartós betegállományig kényszerítheti a betegeket.
Az alapítvány céljai
Az alapító az Alapítványt tartós, közérdekű célra hozza létre, amely az endometriózis betegség megelőzésére, gyógyítására, magánszemély habilitációjára, valamint rehabilitációjára irányul.
Az alapítvány tartós és közérdekű céljai konkrétan:
A betegség patomechanizmusának megismerését szolgáló kutatások megszervezése és lebonyolítása, nemzetközi grant-ekkel együttműködve.
- A betegség korai felismerése és jelenleg rendelkezésünkre álló hatékony kezelési lehetőségek országos szinten való elismertetése.
- A tünetek megléte esetén a korai diagnózis a "minimal isvasive surgery" kategóriájába tartozó diagnosztikus és operatív laparaszkópia hazai kiterjesztését támogató oktatási és kutatási programok kifejlesztése.
- A diagnosztikus és operatív nőgyógyászati laparaszkópos beavatkozások széles körben való elterjesztése.
- A meddő házaspárok ellátása során az orvosi gondolkozásmód hatékony befolyásolása, hogy a meddőség hátterében 25% gyakorisággal endometriózis lehet.
- Ismeretterjesztő médiafórumok igénybevételével a hazai populáció objektív tájékoztatása.
- Tudományos kutatások finanszírozása, amely a megbetegedés kialakulásának, diagnózisának és hatékonyabb gyógykezelésének célját szolgálja, szükség esetén nemzetközi együttműködés alapján.
Az alapítvány "kiemelten közhasznú", hiszen a fejlett civilizált országokban az endometriózis egyre növekvő társadalmi problémát jelent. A betegség kialakulásában -nagy valószínűséggel- a civilizált életforma következtében kialakuló "civilizációs ártalmak" is szerepet játszanak.
A civilizált világban, Európában, ezen belül hazánkban is az endometriózis okozta meddőség és krónikus kismedencei fájdalom miatti átmeneti vagy tartós betegállomány, következményes lelki megbetegedések és azok társadalom-egészségügyi következményei éreztetik hatásukat. Az endometriózis a reproduktív kor népbetegségeként jelentkezik, amely megfelelő közhasznú támogatást igényel úgy az ismeretterjesztés, a tudományos kutatás, mint az adeqvat diagnosztika és hatékony terápia terén.
|